Reditio

Howard L. Braden író blogja

Az abortusz és a jövő
2016. május 02. írta: Howard L. Braden

Az abortusz és a jövő

…amiről nem esik szó

A lengyelországi események, miszerint még az anya túlélése okán sem engednék az abortuszt a fanatikusok, érthető ellenállást szült; ölés árán nem ölni majdnem annyira elvakult, mint a hit nevében hitetlent ölni.

De persze ez a gondolat nem új, ahogy az sem, hogy az abortusz ügye egyik legingoványosabb terület (épp amennyire az eutanázia), az egyház csak egy konszolidált szabályozást kavart fel.

  • Jogunk van-e dönteni a gyermekvállalásról vagy annak megtagadásáról, mert e jogunkat nem foszthatják meg tőlünk?
  • Jogunk van-e mérlegelni, hogy alkalmasak-e a körülmények?
  • Jogunk van-e megválasztani a kibontakozásunk irányát: szakmai sík, élvezeti sík vagy szülő minőség?

IGEN, JOGUNK VAN. 

De! Ez nem minden! Sokmindenhez jogunk van. Jogunk van aránytalan védekezést (akár támadást) is alkalmazni a birtokunkra betörő és onnan felszólításra nem távozó birtokháborító ellen (van is némi áthallás ugye). Az USA-ban konkrétan jogunk van megölni őt. A jogászok közül sokan a jogi képzésből azt szűrik le, hogy minden helyes, amihez jogunk van, és mindent megtehetünk, amíg annak jogtalanságát bíróság ki nem mondja. 

A jogos nem feltétlenül azonos a helyessel.

És az egy dolog, hogy az abortusz az gyilkosság. Ez önmagában egy eléggé rövidre zárt gondolat, ami nem nyújt gyakorlati segítséget.

Máshogy kell ezt szemlélnünk. Egy fontos aspektust soha nem látok megemlítve a témában, pedig puszta demográfiai törvényszerűség: Azok, akik igényességből, felelősségérzetből abortálnak egy az ő idealisztikus szempontjaik szerint túl korán, nem megfelelő időszakban, nem megfelelő körülmények közé érkez(ni készül)ő magzatot, vagy akár csak nem vállalnak gyermeket, mert még nem oldották meg, hogy tökéletes gyermekkort nyújthassanak neki, nos ők akaratuk ellenére bár, de egy nagyon súlyos demográfiai folyamatot támogatnak, az összeomlás irányába sodorják a társadalmat: ugyanis a lakosságban azok a gyermekek lesznek többen, így a jövő generációi azokból a felnőttekből fognak egyre nagyobb súllyal összetevődni, akiknek a szülei ebből a szempontból igénytelenek voltak.

Az igénytelenséggel szembeni lázadás pedig ritkán vezet igényességhez, tehát a lázadó utód ritkán javítja ki a generációjának pszichológiai értelemben vett örökletes betegségeit, a jellembeli-személyiségi vagy kulturális preferenciáit. (Sokkal jellemzőbb a másolás.) Megtörténik néha, a reneszánsz is megtörtént, de nagyon kevés kulcsfigurán múlott az európai és abból kirajzólag az amerikai társadalom felemelkedése, a lázadó áldozathozók nélkül maradtunk volna a sötét középkorban a vallási fanatizmussal, a feudális rendszerekkel, az iskolarendszer hiányával.

12122706_1515708832068443_8289027114859455090_n.jpg

A kellemetlen igazság az, hogy Föld bolygó nem egy mennyország. Azzá tehetjük, ez megvalósítható több generáción keresztül, de jelenleg nem az. És nem fogjuk azzá tenni, ha nem szülünk gyermeket, melyért nem hozunk áldozatokat.

Az élet rövid. Az élet nem tökéletes. Nem is lehet tökéletes, legfeljebb néhány nagyon kevés szerencsés számára (például Som-Balogh Edina most épp egy ilyen csodában él, aminek nagyon örülök, de próbáljuk utánacsinálni… – teljesen egyedi preferenciái vannak), de az ő életük is csak azért lehet "tökéletes", mert másoké nem az; másoké, akik ruhát varrnak nekik, akik a húspultban állnak, akik az iPhone-jukat rakják össze, és akik nézik a tévét és látják a reklámokat, melyek generálta bevételekből az ő szerencsés konstellációjuk létrejött, már ami az anyagiakat illeti, mert persze egy megfelelő társ nélkül ez is kevés lenne.

Mindezt egyébként a Hülyék paradicsoma című film erősen kifigurázva, sarkítva bár, de nagyon jól bemutatja. 

Ebben a tökéletlen "földi létben" kell helytállni, a mozgástér tehát korlátozott. A gyerekvállalás MINDIG áldozathozatal, és MINDIG fel kell adni valamit, MINDIG el kell engedni valamit.

Még a munkavégzés is ezzel jár; a munkahely egy percepciós csapda (amit kizárólag jól összeállított szabadidős tevékenységekkel, olvasással, művelődéssel lehet enyhíteni), de nincs mit tenni, mert: EZ NEM MENNYORSZÁG. Egyszer majd az lesz, ha azzá tesszük, de most nem az (és annak lesznek majd neurológiai hátulütői, amelyeket majd kezelnünk kell, de ez egy másik történet). És sajnos mindenki, aki mennyországot vár az életben, és csak kivár, vagy pusztán az élvezetekbe menekül akár egy carpediem-életfilozófiával is megtámogatva ezt, a maga kis személyes tényezőjében az összeomlás felé sodorja a világot, mert egy lépést sem tesz azért, hogy mennyországgá tegye, csak élvezi a többiek munkájának gyümölcsét.

942815_1108848369134214_7745719554914715106_n.jpgKép forrása: ismeretlen.

Nyolcéves koromig nem volt fürdőszobánk, se konyhánk, tehát nem volt se víz, se vízvezeték a házban. A közelben nagyszülőknél volt, de nálunk nem. Kis műanyag kádban, vödörből és edényből beleloccsantott vízben fürödtünk. Aztán költözés a félkész házba, és még évekig megtörtént, hogy télen nem fűtöttünk, csak cserépkályhával, ám annál már nagyobb volt a ház, hogy ezen a módon fel lehessen fűteni.

Mondhatták volna a szüleink, hogy most nem vállalunk gyereket, mert nem alkalmasak a körülmények. Akkor nem születek meg, és érem el, amit elértem és ami még előttem áll. Édesapám a korai válás után utcára került, később évekre hajléktalan lett, mire sikerült rátalálnunk, és lassan sikerült segítenünk kiemelkednie onnan. Mondja a szemünkbe, hogy nem kellett volna gyereket vállalnia? Nem mondja, nem is akarja mondani. Pedig máshogy alakult volna az élete, ez biztos.

Nem azt mondom, hogy bárki (értve magamat is) beleszólhat, hogyan döntsön az ember, csak azt, hogy van egy tágabb kontextus is, amiről eddig senki nem beszélt. Egy demográfiai kontextus, más néven: A Jövő. Amiben mindenki szerepet vállal.

TE milyen szerepet akarsz vállalni benne?

Talán kisebb áldozatnak tűnik várni, de a végén sokkal nagyobb lesz a szívás, csak ez még nem látszik a jelenben. Az pont olyan, mintha mi szívnánk az apáink és nagyapáink generációja miatt. Nem tudjuk, milyen ez, mert az apáink és nagyapáink generációja építette fel az országot a 2. Világháború után, de azért el tudjuk képzelni.

Így fogja a 2030-as, 2040-es stb. generáció nem csak elképzelni, hanem el is szenvedni a mi hibáink, a mi könnyelműségünk, a mi önzésünk következményeit.

Az élet nem tökéletes, mert az emberi lét nem tökéletes. MINDIG fel kell áldozni valamit. Az áldozathozatalaink tesznek naggyá minket. Az áldozathozatalaink határoznak meg minket. Az áldozathozatalaink maguk az Út. (Ezt üzenem egyúttal Janne Tellernek.) 

A bejegyzés trackback címe:

http://reditio.blog.hu/api/trackback/id/tr438680406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ad Dio 2016.07.06. 22:48:16

Az abortusz kérdése merőben jogfilozófia.

Adott egy Ejeny, ami alapján úgy tartjuk, hogy minden ember elidegeníthetetlen joga az élet.

A kérdés az, hogy mit nevezünk embernek. Jelenleg Európában általában azt nevezzük embernek, akinek emberek a szülei és elmúlt egy bizonyos életkorú (mo-on 12 hetes).

Ez meglehetősen tudománytalan definíció.

A Human Genom Project pár éve előállt az emberi genetikai térkép elég pontos vázával. innentől az ember mint faj genetikailag meglehetős pontossággal azonosíthatóvá válik.

Ha így definiáljuk az embert, akkor az abortusz gyilkosság.

Az anya életének megmentése az egyetlen erkölcsi dilemma, de valójában feloldható. Ugyanis a magzat élete a mai technológiai szinten nem értelmezhető az anya élete nélkül. Innentől az anya életéért végrehajtott abortusz egy erkölcsi duplex, ami nem kellemes, de elfogadható.

Howard L. Braden 2016.07.07. 13:38:38

Ez valóban ["akinek emberek a szülei és elmúlt egy bizonyos életkorú (mo-on 12 hetes)"] nagyon korlátolt definíció, és történetesen a klónokat nem is tekintené embernek, miközben valójában az egypetéjű ikrek is egymás klónjai, csak a természet végezte a klónozást. A példájuk pedig mutatja, hogy a genetika nem minden, lehetnek teljesen eltérő személyiségűek is. Tehát ha most klónoznánk Hitlert, a neveltetésétől függően kaphatnánk egy Hitler-kinézetű kedves fizikust, írót, zeneszerzőt, utcaseprőt stb. stb. stb.

De az abortusz csak rövidtávon "jogfilozófiai kérdés". A cikkben arra hívom fel a figyelmet, hogy hosszútávon, demográfiai léptékben nagyon is gyakorlati kérdéskör, amit viszont ma, rövidtávon kell kezelni.

Persze a tényleges megoldás (és a teendő, amire ez felhívja a figyelmet) nem az, hogy "neabortájjá'", mert ezt akkor sem tudná mindenki megszívlelni, ha egyetértene vele. A társadalmi vezetők felelőssége és küldetése az, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a gyermekvállaláshoz, a kiegyensúlyozott gyermekneveléshez, amihez olyan személyiségű felnőttek is kellenek (és ez is valójában politikai hatásterület, politikai felelősség), akikből jó szülő vágyik.

Jelenleg pl. sok nő szenved attól, hogy nincs apaalapanyag – az ő magas nívót mutató szempontjaik szerint, mely szempontrendszer ráadásul teljesen helytálló. Szóval természetesen ez egy nagyon kiterjedt, komplex probléma, ám a megoldások minden tekintetben a társadalmi vezetés kezében összpontosulnak, a kulcs a politikusok kezében van.

Matteo79 2017.08.04. 20:37:07

A carpe diem-et kerlek ne hasznaljuk mar "elj a mànak" jelentèssel mert nem jo. Èldd meg a napot a jelentèse. Koszi

Howard L. Braden 2017.08.04. 22:33:07

@Matteo79: Így van. :) Itt a pejoratív értelmében használtam, a helytelenül elterjedt értelmében, az kapcsolódik a gondolatkörhöz, nem az eredeti, életfilozófiai jelentéstartalom. (Ezt célozta érzékeltetni az egybeírás is. :) )