Fenyegető jövő: komoly válságot okozhatnak a robotok
– szól az Origo cikkének címe, az érdekfeszítő cikk részletesen körülírja a robotok hihetetlenül gyors fejlődésének és térnyerésének perspektíváit. A jövő társadalma akár a saját technológiájának csapdájába is kerülhet.
…amennyiben annyira korlátolt, hogy nem adaptálja magát az új környezethez.
Az ipari forradalom során bár a gépek megszüntettek munkaköröket (pl. lámpagyújtogató, ébresztő, telefonközpontos), létrehoztak újakat, és így "csupán" egy köztes időszakban okoztak kellemetlenséget egy-egy generáció tagjainak, akik már nem tudtak az új munkakörökbe átképződni. De ezt nem lehet a végtelenségig folytatni. A jövőben…
…előbb-utóbb, idővel, évszázadok múltán a robotok el fognak venni minden munkát, minden kenyérkereseti lehetőséget.
És tegyük az Origo cikke mellé a HVG cikkét is:
A globális várható élettartam 77,1 évre nőhet a jelenlegi 70 évről. Ezzel párhuzamosan az, aki a 60. életévét megéli, nagy valószínűséggel a 80. életévét is betöltheti majd.
Tehát ráadásul egyre hosszabb ideig kell nélkülöznünk majd a munkát (valamilyen statisztikával, eloszlással, penetrációval a jövő népességében).
De hogyan reagáljunk erre?
Pusztítsuk el a robotokat?
Ugyan már!
Nemhogy az első lehetséges válasz korlátolt, de még a kérdésfeltétel is elhibázott! (Jó, hogy…; tőlem származik.) A kulcskérdés nem ez, hanem hogy:
Hogyan működteti magát egy olyan, fejlett civilizáció, melyet robotok szolgálnak ki?
Mintha azt kérdeznénk: Hogyan adaptálódik a hal a szárazföldi léthez: hát lábat és tüdőt növeszt!
Amikor az eszközkészítő emberiség átlépi az autonóm eszközök térnyerésének korszakhatárát – ez volna a robotok térnyerése –, többé nem definiálhatja magát a munka által. Mert a robotokkal – ha a folyamatot a jövőbe extrapoláljuk – valami nagyon különleges dolgot alkot meg.
Az emberiség a robotok teljeskörű felhasználásával megalkotja a Mennyország-gépet.
Mert milyen is a mennyország? Nem olyan nehéz elképzelni, pusztán egy filozófiai gondolkodási folyamat keretében csak meg kell fosztanunk az életünket minden olyan tényezőtől, ami az anyagi lét következménye:
- nincs halál
- nincs betegség
- nincs nehézség
- nincs szükség
- ezért nincs áldozat.
Egy robotok-szolgálta civilizációban ezekből mi érvényes az életmódra? Elsősorban az, hogy nincs szükség.
Márpedig minden munkakör, az egész piacgazdaságunk, az egész kapitalizmus nem más, mint szükségek kielégítése (piac), és az ebben tanúsított hatékonyságunk nyilvántartása (pénz). Na de mi munkánk lehet egy olyan világban, ahol minden szükséget robotok is kielégíthetnek?
Megismétlem a korábbi kérdést:
Hogyan működteti magát egy olyan, fejlett civilizáció, melyet robotok szolgálnak ki?
Előszöris fenn kell tartania a mennyországgépét, tehát a mennyországszerű létet biztosító infrastruktúráját, különben megszűnik ilyen fejlettségű civilizációnak lenni. Ez pedig tudományos, mérnöki tevékenység.
Azonban ennek nagy részét szintén képesek (lehetnek, lesznek) robotok elvégezni, a lakosság túlnyomó többségének tehát akkor még mindig nincs semmi munkája. Akkor mit csinál? Lógatja a lábát? Azt nem teheti (kivéve amennyire mi lógatjuk a lábunkat évente jó esetben néhány hetet, ki a Maldív-szigeteken, ki a járdaszigeteken).
A probléma és egyben a probléma nyitja is, mint mindig, most is a percepcióban rejlik. Nem szokás megérteni Marxnak a "lét határozza meg a tudatot"-gondolatát, pedig itt egy alapvető pszichológiai jelenségről van szó, ugyanarról, amit évtizedekkel később Dr. Philip Zimbardo vagy Stanley Milgram is kutatott: neurális szinten az agy is, pszichológiai keretben az elme is, tehát így a személyiség a léthez, a napi gyakorlathoz idomul. Így alakul ki a pszichopátiás agyi elváltozás a szeretetlen vagy álszent szociális közegben, és így alakul ki egy felelőtlen, korlátolt, kicsapongó, erkölcstelen személyiség egy olyan életkörnyezetben, ahol nincs szükség áldozathozatalra, mert az elme nem szembesül nehézségekkel.
Ez egy súlyos veszélyforrás, amire ha reagál a civilizáció, az ember, beléphet a legendás "Arany-korba", míg ha nem reagál, hanyatlásnak indul, és így végül az egész technológiai fejlődés csupán egy felhabzódási hullámhegyként vonul be a történelembe, majd átível egy idiokratikus, lezüllött társadalmi szakaszba, melyben kezdheti újra a fejlődést, újrapróbálkozhat egy új felvilágosodással és egy új ipari forradalommal, már amennyiben saját korlátoltságaként jeleként nem tekinti ismét a tudományt eretnekségnek, és amennyiben a klímaváltozás hagy neki erre időt. A pakliban akár a kihalás is benne lehet, aminek egyetlen reális megoldása épp a technológiai fejlődésben rejlik, hiszen csak technológiai eszközrendszer lehet képes visszafordítani a globális felmelegedést ma még nem létező technológiai megoldásokkal.
A megoldás a percepcióban rejlik
A percepció nem más, mint a valóság leképeződése az elmében. Ez egy rendkívül tág ismeretelméleti fogalom, annyira tág, mint amennyire általános érvényű a folyamat; hiszen emberben is, állatban is, minden pillanatban percepcióképződés zajlik, ez a percepcióképződés pedig sok tekintetben általános, sok tekintetben egyedi, ahogy most az e sorok olvasatán az olvasóban képződő percepciónak is vannak általános jegyei és az olvasó egyedi preferenciáinak tükrében létrejövő egyedi jellegzetességei is.
Itt ez a bika, mely meg akarja hágni a motort:
A bika percepciójában az a motor egy tehén. A mi emberi percepciónkban az egy motorkerékpár. A mérnök percepciójában az a motor egy gyártási folyamat. A 170-es, 190-es IQ-jú ember percepciójában az nem egy motor, hanem alkatrészek rendszere, fémötvözetek szerkezete, csavarok, szegecsek, csapágyak, tengelyek, fogaskerek, dugattyúmozgás, fényvisszaverődés, fényelnyelés, hajszálrepedések, különböző áteresztési, áttetszőségi mintázatok és profilok a különböző elektromágneses tartományokban, a fémek és más anyagok atomjainak eredete a másod- vagy harmadgenerációs csillagok életciklusán át.
Az önmagunkkal kapcsolatos percepciónk az önmeghatározásunk egyben. A ma emberének önmeghatározása az, ami a robotok térnyerésével elavul és önveszélyessé válik. Ma az ember a szükségek kielégítésében, a munkában határozza meg önmagát. A munka szabaddá tesz – szól a mondás, és azért tesz szabaddá, mert célt ad, a cél pedig önmeghatározást alapoz meg, hiszen a célhoz, a cél eléréséért tett erőfeszítésekhez öndefiníciót lehet társítani, azokra alapozni azt. A munka azért tesz szabaddá, mert már nem köt gúzsba a kérdés: ki vagyok én, hanem már van egy saját válaszod rá.
De hogyan határozza meg önmagát az az ember, akinek nincs semmi munkája, mert mindent robotok végeznek el helyette? (Gondolatban túllépve a bevezető-időszakon, amikor még azért van választék, csak egyre kevesebb.) És ha már nincs megüresedett pozíció ennek a robotikus infrastruktúrának a fenntartásában, akkor hogyan határozza meg önmagát?
- Tanul.
- Még többet tanul.
- Megismer.
- Még többet megismer.
- Lényegében kutatja, felhalmozza és átadja az ismereteket, mindent, mi tudható, mindent, mi felismerhető.
- Konszolidál, tehát jobbá tesz. Minduntalan jobbá tesz.
- Mindezek által tehát abban definiálja önmagát, abban teljesedik ki, hogy keresi a kérdéseket a létet és a létkörnyezetet (a szoros közelségű vagy elérhetetlen távolságú világegyetemet) illetően, és keresi a válaszokat e kérdésekre, összességében pedig gyarapítja a civilizáció tudásbázisát.
Ez annyira idegen lehet egyesek számára, mint a lámpagyújtogató számára a festészet, pedig ebben a pillanatban jómagam is pontosan ezt teszem, sőt pontosan ilyen körülmények közepette teszem.
Egészen addig, amíg az emberiség nem áll készen erre a változásra, a robotika térnyerése egy valódi veszélyforrás, különösebb hezitálás nélkül is nyugodtan a kihalást okozó potenciális veszélyforrások közé sorolhatjuk. Ellenkező esetben azonban a robotika a jövőnk és a túlélésünk kulcsa. Megfelelő neveléssel és edukációval (bár ez csak a magyar nyelvben két külön fogalom) ez kivitelezhető, ahogy ma is mindössze kellő neveléssel és edukációval tesszük a gyermekeinket fejlettebbé egy ősembernél.
Hogy mindehhez milyen filozófiai, pszichológiai (és egyébként kozmológiai és matematikai) hátteret kell felhasználni? A kirakósdarabok mondhatni az utcán hevernek. Néhányat már beépítettem az Ammara című inspirációs kalandregényembe, ajánlom figyelmedbe, éppen most előrendelési akció indul!
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a Facebook-oldalamra!