Reditio

Howard L. Braden író blogja

Miért nem építhető meg az űrlift?
2016. június 17. írta: Howard L. Braden

Miért nem építhető meg az űrlift?

Soha. Mégha fizikailag és technológiailag lehetségessé is válna.

Űrlift

Illusztráció: Wikipedia / NASA

És mi legyen helyette? 

Először is, mi is az az űrlift? Ha nem újdonság, ugord át a kifejtést! Nagyon leegyszerűsítve: egy 35 786 km magas lift, egy nagyon-nagyon (nagyon, nagyon, brutálisan) erős kábel, amelyet körülölelve siklik rajta egy vivőszerkezet; maga a jármű. A "kábel" épp olyan hosszú, hogy a Föld forgásának köszönhetően a centrifugális erő kint tartja a helyén, lényegében kifeszíti. Persze valójában nem tartja kint, mindenféle torzítóhatások hatnának rá, de a scifibe illő elképzelés szerint ezeket a hatásokat (pl. a Coriolis erő, légköri turbulenciák, a Föld, a Hold és a Nap gravitációs viszonyai), tehát ezeket a hatásokat ideális esetben kiküszöbölnék valamilyen még ismeretlen technikai megoldással.

Az előnye az lenne, hogy nem kellene rakétákkal felszállítani az űrbe az anyagokat, hanem csak elektromos meghajtással fel kell húzni őket a lifttel, és ott fent aztán pályára állítani. Az ötlet még 1895-ből származik  Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudóstól, majd (egyik példaképem) Arthur C. Clarke tette népszerűvé Az éden szökőkútjai című regényében.

Az ötletet olyannyira komolyan veszik, hogy a kanadai Thoth Technologies nevű cég le is szabadalmaztatott egy kivitelt. A legnagyobb kihívást az elég nagy szakítószilárdságú kábel létrehozása jelenti, ám egy friss cikk szerint a nagy esélyes, a szén nanocsövek bár elméletben nagyon erősek, az abból készült kábel egyetlen atomnyi sérülés esetén is szakad. De most tételezzük fel, hogy megalkotjuk azt az anyagot, ami képes kibírni ezt a húzóerőt! 

Még akkor is zsákutca, ha nem zsákutca.

Előszöris az ISS, a Nemzetközi Űrállomás kb. 28 ezer kilométer per órával száguld 400 kilométeres magasságban. Az űrlift által ebbe a magasságba kiszállított bármilyen eszköz azonban csak 1700 kilométer per órával haladna, ami elenyésző a 28 ezerhez képest, így lényegében bármi, amit az űrlifttel alacsony, orbitális pályára szeretnénk állítani, az visszazuhan a felszínre. Csak az nem zuhanna vissza, amit a lift tetejére viszünk fel, de ekkor is csupán csak a geostacionárius pályára állításhoz kap elegendő sebességet.

Másodszor: Még ekkor sem kap elegendő sebességet. A szállítmány a fizika törvényeinek megfelelően folyamatosan nyugat felé hajlítaná el a liftet, amit egyre nagyobb energiabefektetéssel, tehát egyre nagyobb üzemanyag-ráfordítással kellene ellensúlyozni, és ekkor ugyanott vagyunk, ahol a part szakad: mégsem nyújt teljes megoldást a lift. Minél magasabb pályára szeretnénk felvinni a rakományt, annál alkalmatlanabbá válik az űrlift erre a célra, sőt, egy ponton valószínűleg elszakadna, akkora erővel tolná nyugat felé a rakomány vagy csak maga a liftjármű, nevezzük így.

Aztán: milyen akadályok jelentkeznek az építése közben?

  1. Az egyik probléma az, hogy ez a rendszer csak készen működik, mert amíg a kábelt nem feszíti ki a geostacionárius pályán lévő vége (mondjuk a fogadóállomás), az egész építmény összeroskad. Eredetileg itt egy felülről lefelé történő építkezés szerepelt, de egy kedves hozzászóló olyan érdemi információval szolgált (lásd lent), ami miatt frissítésre szorul ez a pont. Mérnökök ugyanis azzal az ötlettel álltak elő, hogy az egész liftet a geoctacionárius pálya mentén "vízszintesen" építenék meg, és csak a végén forgatnák be. A dolog elvben valóban működőképes. 
  2. Azonban ahhoz, hogy megépítsük az űrliftet, előbb fel kell szállítani a millió tonnányi építőanyagot. És mivel? Hát azzal, aminek a kiváltására az űrlift épülne: rakétával. Egyetlen kilogram feljuttatása többezer dollárba kerül. Na de ha az egész kábelszerkezet monduk 10 millió tonna (de én inkább milliárdos nagyságrendűre saccolnám), akkor 10 tonnányi darabokban felszállítva (ez nagyjából egy reális rakományméret), és havonta egy rakétát küldve 83 ezer évig tartana az építkezés. Lényegében az egész cikk tartalmazhatná csupán ezt a néhány mondatot, a többi már marginális.
  3. De csak a játék kedvéért, tételezzük fel, hogy megépítjük, csak összeütjük a bokánkat háromszor, és kész van.

    Hogyan tartjuk karban egy meghibásodott, megsérült szakaszánál? Szakaszokra nem bonthatjuk, mert az olyan, mint a gyenge láncszem. Emlékezőanyagnak kell lennie a kábel anyagának, viszont bárhol sérül is meg a kábel (és tegyük fel, hogy nem annyira, hogy szakadjon), ott egy bármilyen műveletet végző csapat járműve vagy egy automata javítóegység a kábel mellett haladva egyszerűen nem megy olyan gyorsan, hogy pozícióban maradhasson. Hiszen ahogy jövünk befelé a kábel mentén, úgy nő a szögsebességünk és a súlyunk, tehát egy scifibe illő szuperhajtómű nélkül képtelenség pozícióban maradni, viszont ha már van ilyen hajtóművünk, semmi értelme az űrliftnek, mert ez a hajtómű szükségszerűen kiváltja azt.

Az űrlift megépítéséhez tehát olyan hajtómű-technológia kifejlesztésére van szükség, amelynek megalkotásával okafogyottá válik az űrlift megépítése.

Hogy mi lenne ez a technológia?

Egy olyan hajtóműre van szükség, ami elektromos energiával működik, és az is kell, hogy az közel korlátlanul álljon rendelkezésre. Egy ilyen hajtómű lényegében a scifi-ből ismert impulzushajtómű, ám mivel korlátlan energiaforrást tartalmaz, meggyűlhet a baja az energiamegmaradás törvényével.

A cikknek ez a része szintén frissítésre szorult, mert időközben jutott el hozzám egy friss Index-cikk, mely szerint a NASA eredményes laboratóriumi teszteket hajt végre egy elektromágneses hajtóművel, ami lényegében egy impulzushajtómű, mivel nem hagyja el érzékelhető hajtóműsugár. Ez önmagában is okoz némi kalamajkát, mert fizikai törvényt sért, mégis működik, bár ha nem tévednek az elméleti számítások, nyugodtan nevezhetjük fotonhajtóműnek is, mivel egy elmélet szerint egymást kioltó fotonpárokat generál, melyek azonban a kioltás előtt még egyfajta inverz napvitorlaként tolják előre a hajtóművet. Az erejéről nincs adat, csak annyi, hogy akár 70 nap alatt elérhető vele a Mars, amihez ha nem tekintjük ezt a hajtóművet a földfelszínről való kilövés eszközének, tehát nem váltja ki a rakétákat, ami hát túl nagy áttörést jelentene, úgyhogy nem tűnik életszerűnek, nos tehát a Mars 70 nap alatti eléréséhez nagyon kis tolóerő is elegendő. Az elektromágneses hajtómű legnagyobb előnye a teljes mértékben elektromos meghajtás, miáltal nem kell üzemanyagot is szállítani, és a szállított üzemanyagot az üzemanyag-szállítmány szállítására is méretezni.

De ami még ennél is izgalmasabb, és talán még jövőbemutatóbb is, az az, hogy ez a technológia, ha a lehetőségeit a tudománytörténet jövőjébe extrapoláljuk, egy energiafegyver alapja, hiszen fényt bocsát ki. Elvben egy fejlesztés elérheti, hogy a fotonok csak később oltsák ki egymást, ami egy kellően erős kimeneti sugarat egy adott hatósugarú fénynyalábbá alakít. Ráadásul ugyanígy alkalmas lehet aszteroidák eltérítésére is. Na de ez már tiszta scifi.

Merítsünk inspirációt a tudományos fantasztikumból, hiszen a scifi gyakran a tudomány előfutára, mert a gondolkodási folyamatot nem kötik gúzsba a mindenkori tudományos korlátok, így ha egy alkotónál az intuíció és a tudományos szakismeret megfelelő egyensúlyba kerül, az eredmény működőképes, jövőbemutató koncepció is lehet, mint amilyen ugyebár a Star Trekben megjelenő kommunikátor is volt!

Itt ajánlanám figyelmetekbe a már angolul is megjelent inspirációs kalandregényemet, melynek címe: Ammara. Az Ammara jelentős tech-tartalommal rendelkezik, de egyébként az olvasói vélemények alapján kortól és nemtől függetlenül mindenki számára élvezetes olvasmány. Ha egy jó olvasnivalóra vágysz, az ammara.hu oldalon ingyenesen letölthető a könyv első fele.

arrows-down.gif

A bejegyzés trackback címe:

http://reditio.blog.hu/api/trackback/id/tr518809646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kolompár Tarzan 2016.07.01. 14:56:40

Szia!

Nem rossza a cikked, de egy csomó dolgot a mérnökök már kitaláltak ám!

Például ezt, hogy ha van már egy 35XXXkm hosszú kábeled, és annak belelóg a vége a légkörbe, hát az semmit nem jelent, mert az első 35xxxKm kábel merevsége a helyén fogja tartani.

Vagy például a geostacioner pályán nem lefelé kezdünk építkezni, hanem a pályagörbe mentén, így az egész lift geostacioner pályán van, amig épól. Utána meg el kell csavarni 90 fokkal. Persze, ez sem piskóta, de jóval egy szerűbb, mint függőlegesen építkezni, egyre nagyobb gravitációban.

Azanyaggak kapcsolatban tényleg problémás, hogy nincs elég merev kábelünk, Aztán ott van a rugalmassági problém.a Egy 35xxxkm hosszú kábelnek vajon menniy a hőtágulása? Ha süti a nap kitágul, ha nem süti össze megy. Ekkora távolságon az borzalmas nagy tágulás, ergo, feszítő erő. Ezzel is számolni kell.

Szóval izgalmas téma, nem lehetetlen küldetés, de jelenleg még megoldhatatlan. Marad a kémiaia rakéta. Vagy az elektromágneses gyorsító. :D

Howard L. Braden 2016.07.01. 15:46:52

Szia! :)

Ez nagyon érdekes ötlet, és köszönöm, hogy írtál. :) Ez valóban kivitelezhető, bár még mindig fel kell vinni az összes alapanyagot, és megépíteni a 36 ezer km hosszú szerkezetet. De milyen gyorsan lehet megépíteni egy 36 ezer km hosszú szerkezetet 36 ezer km magasan a világűrben, és hányszor kell fordulni a rakétákkal?

Ha egy rakéta 10 tonna rakományt szállít a rakéta, és a szerkezet mondjuk 10 millió tonna, ami szerintem nagyon kevés, lenne az 1 milliárd is, ez nem egy UTP-kábel, akkor egymilliószor. Ha tehát havonta felküldünk egy rakétát, akkor 83 ezer év, egymilliárd tonna esetében 8 millió év. Mire elérjük az első száz km-t, addigra régen túlfejlődtük az űrliftet. És a rakétatechnológián már nem lehet javítani, elértük a korlátait. Hacsak nem jön egy számottevően nagyobb tolóerőt biztosító új hajtóanyag, amivel növelhetjük a rakomány méretét. Dupla rakomány; mindjárt csak 40 ezer évig tart az építkezés.

Nem beszélve arról, ezt mondjuk ki is hagytam, pedig szintén fontos lett volna a felülről lefelé történő megépítésekor, szóval hogy az egész szerkezet csak teljes egészében működik. Hogyan tartjuk karban egy meghibásodott, megsérült szakaszánál? Szakaszokra nem bonthatjuk, mert az olyan, mint a gyenge láncszem. Emlékezőanyagnak kell lennie a kábel anyagának, viszont bárhol sérül is meg a kábel (és tegyük fel, hogy nem annyira, hogy szakadjon), ott egy bármilyen műveletet végző csapat járműve vagy egy automata javítóegység a kábel mellett haladva egyszerűen nem megy olyan gyorsan, hogy pozícióban maradhasson. Ahogy jövünk befelé a kábel mentén, úgy nő a szögsebességünk és úgy nő a súlyunk, tehát egy scifibe illő szuperhajtómű nélkül képtelenség pozícióban maradni, viszont ha már ilyen hajtóművünk van, semmi értelme az űrliftnek, mert ez a hajtómű szükségszerűen kiváltja azt.

Úgyhogy ezzel megint ott vagyunk, ahol a part szakad. A part vagy a kábel. :)

Az biztos, hogy indokolttá tetted a cikk aktualizálását, mégha a végeredmény ugyanaz is maradt.

Az elektromágneses hajtóműről a cikk megírása után olvastam, pont amikor a Solarpodba készítettem a cikk "audiobook"-verzióját, és abba már belekerült, akkor már azt is beleillesztem. Nagyon köszönöm a hasznos infókat!! :)

Howard L. Braden 2016.07.01. 16:11:07

@Kolompár Tarzan: Meg is van. Köszönöm. Ha valami még eszedbe jut, vagy vitába szállnál, kérlek, szólj hozzá nyugodtan! :)

Ad Dio 2016.07.06. 22:39:42

Rövid vagy középtávon a kémiai hajtóművek nem kiválthatóak a szökési sebességre gyorsítás folyamatából. Egyszerűen ilyen rövid távon nem tudunk másképp felgyorsulni.

Viszont az űrlift költségének a töredékéből létrehozható lenne egy hibrid rendszer, ahol a gyorsítás első szakasza egy elektromágneses elven működő vákuum-alagútban történik, és a kezdősebesség elérése után gyorsít csak a kémiai rakéta. Így egyfelől lenne egy újrahasználható elem (szán), másfelől a rakéta sokkal kisebb lehetne.

VoluntartistA 2016.09.16. 07:08:42

Ott ment el a kedvem az olvasástól, amikor ezt olvastam: "centrifúgális".
És állítólag ez egy író blogja. Mondjuk ez megmagyarázná azt a meredek állítást, hogy "ahogy jövünk befelé a kábel mentén, úgy nő a szögsebességünk".
Pá.

Howard L. Braden 2016.09.16. 17:12:21

@VoluntartistA: Teljesen igaz, tényleg úgy helyes, hogy "centrifugális". :) Mindjárt javítom.

Viszont mije nő a jégkorcsolyázónak, amikor pörgés közben behúzza a karját? (bǝssǝqǝsbozs) Ugyanez történik az űrlift mozgatásakor, csak nem merev a tengely, nem tudja a Föld szögsebességét (nem mintha számottevő lenne a hatás), ezért a liften mozgatott tömeg eltolja a kábelt keleti vagy nyugati irányba, ugyanis a rakomány kerületi sebességének csökkennie kellene ahhoz, hogy a csökkentett tengelyen megőrizze a szögsebességet. Nem igaz?

Ahhoz, hogy az űrlift életképes legyen, magának a kábelnek kell olyan feszesnek és erősnek lennie, hogy orbitális sebességre gyorsítsa a rakományt felfelé haladva, vagy lelassítsa arról lefelé haladva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.03.14. 00:35:15

A lapos Föld után egy újabb érdekes témát találtam, kár, hogy ez is egy régebbi poszt. Ha nem haragszol meg, kijavítanék egy - szerintem - téves pontot az egyébként igen érdekes írásból.

"a Nemzetközi Űrállomás kb. 28 ezer kilométer per órával száguld 400 kilométeres magasságban. Az űrlift által ebbe a magasságba kiszállított bármilyen eszköz azonban csak 1700 kilométer per órával haladna, ami elenyésző a 28 ezerhez képest"

"A szállítmány a fizika törvényeinek megfelelően folyamatosan nyugat felé hajlítaná el a liftet, amit egyre nagyobb energiabefektetéssel, tehát egyre nagyobb üzemanyag-ráfordítással kellene ellensúlyozni"

A teher "elhajlítása" a Coriolis-erőnek (ami ugye egy pszeudo-erő) köszönhető, ami csak addig áll fenn, amíg a teher el nem éri az adott magasságon 15 fok/óra szögsebességhez szükséges kerületi sebességet - tehát csak akkor, ha a teher le vagy fel mozog a liften. Amint a teher megáll, így vagy úgy felveszi a szükséges kerületi sebességet és onnantól semmilyen erő nem próbálná "elhajlítani" azt.

Mekkora vízszintes irányú sebességet is kell összesen adni a tehernek az ISS magasságáig? A Coriolis-erő (tehát az "elhajtás") miatt nem sokat, mert az a 400km nem sok a Föld sugarához képest: az 1700 (igazából csak 1667) km/h-ról 1807km/h-ra kell felgyorsítani, vagyis csekély 140km/h-val. Persze igazad van abban, hogy a Föld körüli pályán maradáshoz szükséges 28 ezer mínusz 1700km/h sebességet valahogy meg kell adni a tehernek. Igen ám, de ezt a vízszintes sebességet a rakétával fellőtt tehernek is meg kell adni, ráadásul ott van még a rakétafokozatok és az üzemanyag tömege is, amit a leválásig szintén fel kell gyorsítani a leválás magasságán szükséges kerületi sebességig!! Márpedig az üzemanyag, a hajtómű és az üzemanyag-tartályok tömege a hasznos teher sokszorosát teszi ki.

Ezt meg is teszik a rakéták. Biztos megfigyelted, hogy az indítás után kevéssel már a függőlegestől elfordul a rakéta és ferdén folytatja az útját felfelé. Ez pontosan azért történik, mert őrá is hat a Coriolis-erő, plusz el kell érnie az ISS kerületi sebességét, vagyis a 28 ezer km/h-t. Csak ugye rakétás fellövés esetén sokkal, de sokkal nagyobb energiát kell fordítani a Coriolis-erő legyőzésére és a kerületi sebesség elérésére, mert sokkal nagyobb a tömeg - még ha az felfelé haladva egyre csökken is, ahogy fogy az üzemanyag és leválnak a fokozatok.

Radásul rakétás fellövés esetén a gravitációt is le kell győzni, ami kezdetben kilogrammonként 9.81N tolóerőt jelent, amit lényegében fölöslegesen kell kifejteni. (Ha rakétával akarsz lebegtetni egy 1kg-os tömeget, akkor is folyamatosan 9.81N tolóerőt kell kifejtened. Ez sok energia felhasználásával jár, holott fizikai értelemben munkavégzés nem történik, hiszen ezt az erőt nulla úton fejted ki.) Ez a 9.81N/kg tolóerőigény persze a magasság növekedésével az ISS-ig nullára csökken, egyrészt a gravitációs erő csökkenése miatt (az ISS magasságában már csak 0.884g a gravitáció), másrészt azért, mert a kerületi sebesség növekedésével a centrifugális erő egyre nagyobb mértékben kompenzálja a gravitációt.

Van egy másik ok is, amiért a teher "elhajlása" sok esetben nem következik be. Ez pedig az, hogy sok esetben annyi tömeg le is jön fentről, amennyit felküldenek - pl. turisták, ellátmány (élelem fel, hulladék le), eszközök pótlása (elromlott cucc le, új cucc fel) stb. Ilyenkor a LEFELÉ haladó tömegre épp ellentétes irányú Coriolis-erő hat, hiszen a lefelé haladó tömeget vízszintesen nem gyorsítani, hanem lassítani kell. Megfelelő szervezéssel elérhető, hogy a fel és le haladó tömeg egyenlő legyen, amikor is a kétféle irányú Coriolis-erő kioltja egymást.

Persze ez nem mindig lenne így, pl. akkor, ha egy műholdat vagy építéshez, bővítéshez építőanyagot kell felvinni stb.

Mindettől függetlenül szerintem sem az űrlift lesz a megoldás az olcsó Föld körüli pályára juttatásra.

Howard L. Braden 2017.04.07. 16:36:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hú, a kommentedről jól elfeledkeztem, vagyis elolvastam, de már késő este volt, aztán pedig már nem tértem vissza válaszolni. Bocs!! :)

Nagyon találékony az ötlet, hogy amikor fel akarunk vinni egy tömeget, akkor hozzunk is le egy ellensúlyt, ezzel kioltjuk a Coriolis-erő miatti elfordulást/dőlést. A gyakorlatban azonban sajnos nem működik.

Abba gondolj bele, hogy amikor a felszínről felviszel egy tömeget 38 ezer km magasra, akkor fel kell gyorsítanod nyugati irányban csak hozzávetőlegesen számolva:
3,14*2*38000/24 = 9950 km/h sebességre.

Amikor pedig le akarod hozni az ellensúlyt, akkor ugyanezt a mértékű lassítást kell produkálnod. Ráadásul a két erő (az ellensúly konstans sebessége, mely növeli a szögsebességet, és a hasznosteher konstans sebessége, mely csökkenti a szögsebességet) nem ugyanazon a ponton hat.

Szóval az eredmény sajnos változatlanul az űrlift pusztulásával járna, mert ezt a sebességnövekedést vízszintesre állított rakétával kellene biztosítani, ami többmillió tonna további teher. Semmi értelme az egész koncepciónak, csak egy átgondolatlan, gyermek álmodozás… :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.07. 17:03:28

@Howard L. Braden:

"Ráadásul a két erő [...] nem ugyanazon a ponton hat."

Basszus, milyen igazad van, ez eszembe sem jutott. Látod, milyen gyorsan megbuknak a világmegváltó ötletek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.09. 03:04:39

@Howard L. Braden:

Közben gondolkodóba ejtett, nem te tévedtél-e (mi tévedtünk-e, hiszen én is egyetértettem veled az előbb) az oldalirányú erővel kapcsolatban.

A geostacionárius pálya durván 36 ezer km magasan van a tengerszint felett. 72,000*3.14=226,200km/24=9,425km/h=2618m/s. Tegyük fel, hogy a terhet 48 óra alatt akarjuk felvinni geostacionárius pályára, ehhez 0.01515m/s vízszintes irányú gyorsulás szükséges. Ez nem nagy. Ha egy 100 tonnás terhet akarunk felküldeni, akkor 100,000*0.01515=1515N oldalirányú erőt kell kifejtenünk rá a Coriolis-erő kompenzálásához. Ez sem nagy, két ember súlyának megfelelő erőt kell kifejteni.

A 100 tonna teher persze hatalmas, az egész ISS tömege 420 tonna az Wikipédia szerint.

"az eredmény sajnos változatlanul az űrlift pusztulásával járna, mert ezt a sebességnövekedést vízszintesre állított rakétával kellene biztosítani, ami többmillió tonna további teher."

Természetesen 1500N tolóerő 48 órán át való kifejtéséhez kémiai hajtómű nem lenne praktikus, de azért többmillió tonnát akkor sem nyomna, hiszen a szokásos rakétahajtóművek által kifejtett tolóerő (és így az üzemanyag) igen jelentős része arra megy el, hogy a saját tömeg és a hasznos teher súlyát megtartsa a földi 1g gravitációban.

(Nézd meg itt: www.youtube.com/watch?v=k0uAGmku6XU a rakéta sebességnövekedését, főleg az elején, amikor még nem dől be a rakéta a vízszinte felé. Kb. 12km magasságban éri el a 10m/s^2 gyorsulást, vagyis addig a tolóerő több mint fele a gravitáció ellensúlyozására ment el, nem a gyorsításra. Később sem sokkal nagyobb a gyorsulás, de ott már bedől a rakéta, vagyis a gyorsulás egy része vízszintes irányú, na meg a súlya is csökken a centrifugális erő miatt.)

De 1500N tolóerőt simán el lehet érni egy fejlettebb ionhajtóművel, aminek a tömege nevetséges a 100 tonnányi hasznos teherhez képest. Mert igaz ugyan, hogy a hatásfok gyalázatosan rossz (hiszen a kiáramló részecskék sebessége miatt az energia iszonyúan túlnyomó részét a részecskék mozgási energiája teszi ki, csekély impulzus mellett), ám alig szükséges reaktív tömeg.

Ám mondok még jobbat: 1500N oldalirányú erőt simán kibírna az űrlift kábele még akkor is, ha ez függőleges irányban akár egy-két nagyságrenddel nagyobb erőt jelentene is, hiszen két nagyságrendnyi növekedésnél csak 0.57 fokkal tér ki a kábel (arcus sinus 0.01). Ez a 150,000N plusz erő a kábelben nem sok a 100 tonnás teher egymillió newtonos súlyához képest (földfelszínen lévő teher esetén), és akkor még nem számoltunk a kábel saját súlyával.

Az meg már műszaki részletkérdés, miképpen stabilizálják az egész rendszert legfelül az elmozdulás ellen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.09. 03:28:57

Az egészben az a szép, hogy ha még nagyobb tömeget akarsz felküldeni, akkor elég csak arányosan csökkenteni a sebességet, s máris változatlan maradhat a szükséges vízszintes erő.

100 tonnás teher valószínűleg nem lesz gyakori, de ha belegondolsz. két nap nem sok idő ekkora tömeg geostacionárius pályára küldéséhez. 750km/h sebesség nem olyan csekély, és ha kisebb a teher, arányosan növelhető, ameddig az erőátvitel bírja. (Lineáris motor lenne szép, de akkor megint ott van a földi gravitáció ellensúlyozása a kisebb magasságokban, na meg annyi fémet kellene tenni a kábelbe, hogy az leszakadna.)

Howard L. Braden 2017.04.20. 19:01:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Értelek. :)

Egy fontos dologgal nem számolsz, ez okozza szerintem a zavart, a zavar pedig azt, hogy ilyen hosszan lehet ecsetelni valamit, ami igazából irreális.

Na most gondoltam leírom lépésről lépésre, de azt hiszem, készítek inkább valamelyik nap egy ábrát vagy animációt is hozzá. :)