Reditio

Howard L. Braden író blogja

A lapos Föld legendája a 21. század elején
2016. június 21. írta: Howard L. Braden

A lapos Föld legendája a 21. század elején

…avagy épelméjűségi körkép

De tényleg, honnan tudhatjuk, hogy gömbölyű?

A világon, de érdekes módon különösen az USA-ban többezer olyan ember él, aki szerint a Föld lapos. Ezek bizony gazdaságilag életképes, jólszituált állampolgárok, akik meg vannak győződve arról, hogy a NASA vagy egy amögött álló háttérszervezet az egész világot megtévesztésben tartja. Szerintük minden, amit csillagászati és földrajzi alapismeretként tanítanak nekünk a Föld bolygóról, ennek az összeesküvésnek a része, így torzítják a lakosság percepcióját – az én tippem szerint – abból a célból, hogy azt higgyük, a világűr nagy és jellegzetes, és ezért kutatható is, a kutatásért pedig pénz kérhető. De lehet, hogy vannak más magyarázatok is.

Szerintük a bolygók nem is léteznek, csak pontok valamilyen globális plazmaburkon, amit a tudósok a Föld köré gerjesztenek, hogy rá képeket vetíthessenek nekünk. A Nemzetközi Űrállomás nem létezik, az onnan sugárzott élőadás csak egy számítógépes animáció. A transzatlanti repülőgépjáratok látszólag görbe, valójában viszont egyenes útvonala csak megtévesztés. 

lapos Föld
Kép: Wikipedia

Több kapcsolódó Facebook-csoportból is kirúgtak az utóbbi hetekben, de az már kiderült a számomra, hogy senki sem hajlandó közülük Skype-olni velem naplementekor. Sőt, a megkérdezettek közül senkinek sem volt Skype-ja, mert az veszélyes. Nincs távcsövük, soha nem is néztek bele egybe, és soha nem repültek át időzónákat, valamint képtelenek a matematikai gondolkodásra, ez pedig elősegíti, hogy akik mégis átrepültek időzónákat, úgy racionalizálják a tapasztalataikat, hogy az ő korlátolt percepciójukban egy működőképes magyarázat jön létre.

Viszont: képesek voltak megvásárolni jófajta teleobjektíveket, és olyan videókat készítenek vagy mutogatnak, amelyen bizony nem tűnik el a távolodó hajó az óceánon a horizont mögött, és lám, ez itt a bizonyíték. Természetesen az emögött húzódó fizika és matematika meghaladja az ismeretszintjüket, ugyanakkor valamilyen különös módon önmaguk tévedhetetlenségében nemhogy hisznek, de még jogszerűnek is tartják azt. Tehát jogosan van igazuk.

Ez a személyiségfejlődési jelenség összefüggésbe hozható azzal a hittel és filozófiai vakvágánnyal, miszerint a személyes vélemények személyes igazságokat képeznek, és e személyes igazságok egyenlően és egyszerre érvényesek. Úgymint „ez az én igazságom, az meg a tied, és minkettő egyszerre igaz“. 

A már nem számolom, hányadik megfigyelés pedig az volt, hogy a lapos Föld hívőinek nincs semmijük a tarsolyukban, csak mémek, feliratos képek. Amikor rákérdeztem, hogy de pontosan hogyan működik akkor a világ, milyen az a Föld bolygó, vagyis fogalmazzunk precízen: Föld-lap, amelyen állva pontosan olyan megfigyeléseket tehetünk, mint amilyeneket egy golyó-Földön állva tapasztalnánk, tehát amiket tapasztalunk, nos tehát ekkor a válasz: járj utána, gondolkozz, kutass.

Na de milyen is a lapos Föld modellje?

A világmodelljük szerint a Föld egy lapos korong, az Antarktisz abban a formában, ahogy ismerjük, nem létezik, hanem a korong szélén egy nagy fal található. A Nap pedig körbe-körbe jár néhányezer kilométer magasan e korong felett. Hogy mi tartja ott a helyén, és hogy mihez is szinkronizáljuk a parabola-antennát, rejtély. Többezer évvel vannak visszamaradva a felfogásban.

lapos Föld modellKép: Humansarefree.com

A jó hír ezzel kapcsolatban, hogy ez a néhányezres létszám az emberiség hétmilliárdos lélekszámához mérve elenyésző, gyakorlatilag statisztikaihibafaktor-mértékű. A dolog érdekessége pedig ismeretelméleti szempontból nézve az, hogy a felületes, de saját tévedhetetlenségében feltétel nélkül hívő szemlélő, amilyenek ezek az emberek is, tényleg elbizonytalanodhat a Föld gömbölydedségét illetően. A helyzeten az, hogy a Hold mindig ugyanazt az oldalát fordítja felénk, csak ront.

Érdekes belegondolni, hogy vajon hova jutott volna az emberiség, ha a Hold másképp viselkedne… Már eleve fel sem merült volna bennünk a lapos Föld elképzelése, hiszen természeti jelenségként a Holdat sokkal nyilvánvalóbb szinten láttuk volna gömbnek! (Mert persze már a fogyásának és a hízásának folyamata is egy gömbalakra utal, azonban az elforduló felszínének változásai ennél sokkal látványosabban mutatnák ezt.)

Nézzük tehát, hogy honnan is tudhatjuk, hogy a Föld gömbölyű!

  1. Ha nem egyeztetünk más megfigyelőkkel, csak egymagunkban üldögélünk és szemlélődünk, akkor abból tudhatjuk ezt, hogy a lapos Föld fölött keringő (csillagászati léptékben apró) Nap még az éjszaka közepén is kb. 10-15-20 fokos szögben látszódna a horizont fölött; pl. ha Mexikóban delel, mi kb. 15 fokon látnánk. Soha nem menne le a látóhatár mögé, ezért nem lenne órákon át tartó éjjeli sötétség, csak órákon át tartó naplemente. A sarkkörön túl szemlélődve nyilván összezavarhatna minket a fél évig tartó nappalok és éjszakák jelensége, de mindenhonnan máshonnan már egyértelmű eredményt hoz a megfigyelés.

    flat-earth-2.jpg
    A tény, hogy a holdfogyatkozások mindig éjjel következnek be, és hogy a rávetődő árnyék mindig korong alakú, nem pedig ellipszis, szintén árulkodik, de némi elvonatkoztatási, modellezési készséget igényel.
  2. Ha képesek vagyunk akár csak postai úton egyeztetni másokkal, akkor már a csillagok, csillagképek felkeltéje és lementéje, ezek időpontjai is árulkodnak, mert az eltérések egyértelműen mutatják, hogy a Föld egyes pontjain más és más irányba néz a horizont. Egy gömb kirajzolásához ugyan nagyon sok megfigyelővel kell egyeztetni, de ez így legalább már egy valamilyen krumpliformát vet fel, nem pedig korongot.
  3. A Periscope alkalmazással vagy a videós Skype-olás során megtekinthető lokális naplementéket már csak azért említem, hogy mégse hagyjuk ki a sorból.

Hogy mindez mire mutat rá?

Arra, hogy mit okoz az iskolázottság hiánya, vagy legalábbis a tanulmányi hatékonyság hiánya kölcsönhatásba lépve az olyan new-age filozófiákkal, amelyek egy az önmaga tévedhetetlenségébe vetett hitre épülő öntelt személyiséget fejlesztenek ki. Ha a jelenség mögött álló létszám jelentősen növekedne, azonnal az emberi civilizáció hanyatlásával találnánk szembe magunkat, hiszen egy olyan embertömeg, mely ma még csak képtelen az ésszerű gondolkodásra, holnap már olyan gazságokra is képes lehet, mint amilyen a középkori inkvizíció volt, vagy épp napjainkban az iszlám tökéletességébe és tökéletes hitelességébe, relevanciájába vetett hiten alapuló fanatizmus.

A téma aktualitása miatt és a politikai korrektség okán azért fontos megjegyeznem, hogy a Biblia is tartalmaz néhány hitetlenellenes mondatot, Isten megöli a hitetlent és hasonlók, úgyhogy a muszlim fanatizmus felemlegetése nem az iszlám ellen beszél, csak az emberi hülyeség ellen. Egyszerűen a keresztényekre jóval kevésbé jellemző a fanatizmus. Nem volt ez mindig így, a mai iszlám kulturterület pusztán történelmi fáziskésésben van, igaz, a vallás és a politika helyi összefonódása pont nem segít ennek a lemaradásnak a behozatalában. De ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz. 

Végsősoron a jelenség tökéletesen megmutatja az edukáció erejét és jelentőségét, és felértékelődik a szkepticizmus (különösen az önszkepticizmus) és a módszeres megismerés gondolkodásmódja. Az emberiséget a nevelés és az edukáció tartja meg a civilizáció fokán, és kizárólag a civilizációs forma jelentheti a jövőjének kulcsát is, miközben a civilizáció árnyoldalainak eredetét és okát sem magában a civilizációs létben kell keresnünk, hanem abban a tényben, hogy az emberiség jelenlegi edukációja, tehát a gyereknevelési és módszeres ismeretátadási hatékonysága nem százszázalékos. Hanem hiányos, tökéletlen, fejlesztésre szorul. Ebből mindjárt pontosan előrelátható, hogy milyen veszélyek leselkednek egy olyan társadalomra, mely hanyagolni kezdi az oktatás ügyét. Végletes esete ennek a veszélynek egy globális kataklizma okozta globális társadalmi összeomlás következménye, melynek hatására gyakorlatilag 2-3 generáció alatt visszazuhanna az emberiség a kőkorszakba, de nem csupán eszközhasználati szinten, de felfogási, megismerési, kulturális szinten is. Jól illusztrálja ezt pl. az Éli könyve című film.

Mindez pedig annak az elvont és cikornyás megfogalmazása volt, hogy: tanulj, fiam. Talán úgy véljük, hogy a csillagászati, földrajzi ismeretek feleslegesek, ám lám, mi születik abból, ha kihagyjuk őket és más haszontalannak tűnő ismeretet a tanulmányainkból.

A témához ismeretelméleti szempontból szorosan kapcsolódik a virtuális vagy szimulált világ elméleti lehetősége, melyet Elon Musk vetett fel ismét. Erről ez a korábbi cikk szól. Ha érdekel még a Föld alakja és hogy hogyan lehet egyszerűen meggyőződni róla, olvasd el az új/későbbi cikkemet!

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a Facebook-oldalamra!

A bejegyzés trackback címe:

https://reditio.blog.hu/api/trackback/id/tr328826858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barneby 2016.08.04. 12:43:30

Ez komoly? Erasztotenész 2500 évvel ezelőtt (!) rájött, hogy egyiptomban a nyári napforduló idején a nap függőlegesen süt a kútba (megvilágította az alját), míg ugyanezen a napon Alexandriában a tárgyak árnyékot vetettek. Az eltérésre csak egy magyarázat volt: a görbület. A kísérlet sok sebből vérzett, de egy 2500 évvel ezelőtti tudományos kísérletnél ez megbocsátható. Az már kevésbé, hogy a mai technológiával bárki egészen pontosan meghatározhatná a föld görbületét, ebből kiszámolhatná a sugarat, de mégsem teszi, mert hülye hozzá, inkább a konteóit puffogtatja.

Howard L. Braden 2016.08.04. 12:59:05

@Barneby: Halálkomoly. :) Egyébként az a jelenség önmagában magyarázható egy lapos Földdel és egy megfelelően közeli magasságba helyezett Nappal. A csillagok elmozdulása már nem magyarázható vele.

Persze hogy mi tartja a helyén a Napot a földkorong fölött, vagy miért változik a látszólagos szöge, és miért nem emelkedik a hősugárzás szintje, ahogy repülőre ülünk és felemelkedünk, közelítve a földkoronghoz közeli Naphoz, abba már nem szabad belegondolniuk.

Egyébként itt egy friss cikkben írok épp arról, hogy hogyan lehet modern eszközökkel meggyőződni róla: reditio.blog.hu/2016/08/03/lapos_fold_hogyan_gyozodjunk_meg_a_fold_alakjarol

KULTgame 2017.08.10. 11:11:06

Ahogy mondani szokás: a hülyeségnek nincs, és nem is lesz határa.
süti beállítások módosítása