Reditio

Howard L. Braden író blogja

A galaxisunk 8.000 fényéves sugarú belső elöregedése
2016. augusztus 28. írta: Howard L. Braden

A galaxisunk 8.000 fényéves sugarú belső elöregedése

Olvashattunk cikkeket egy a galaxisunk közepén észlelt érdekes csillagászati jelenségről, miszerint 8.000 fényév sugarú körzetben nincsenek 100 millió évnél fiatalabb csillagok (kivéve a középpontjának egy kis részében). A csillagászok és asztrofizikus még nem tudják ennek a magyarázatát.

Koncz Akela Attila kiváló összegző írást tett közzé a Facebook-oldalán:

Bátorkodnék beszállni egy elmélettel a játékba, pusztán csak az értelem játékaként.

Véleményem szerint itt egy küszöbjelenséget érünk tetten a galaxis elöregedésének folyamatában, ahogy a "csillagkohóiban" az évmilliárdok során héliummá és nagyobb elemekké alakítja, majd bolygókban, főleg gázóriásokban köti le a hidrogént. Végsősoron minden elem eredetileg hidrogén volt, tehát a bolygóképződés a csillagképződés ellen hat, és elér, majd átlép egy küszöböt.

A csillagképződéshez ugyebár elsősorban hidrogénre van szükség. Minél sűrűbb vagy minél kiterjedtebb hidrogénfelhők töltik ki a teret, annál nagyobb az ezeket összehúzó, csomósító tömegvonzás, így annál nagyobb csillagok képződhetnek az adott csillagközi térségben. A nagy csillagok pedig mindig fiatalok, mert a méretükből adódóan nagyobb hőmérsékleten gyorsabban használják fel a hidrogéntartalmukat, magfúzióval átalakítva azt nehezebb elemekké, így nem működnek sokáig.

A megfigyelt 8.000 fényéves sugár annak a küszöbérték-átlépésnek a helye (volt százmillió éve), ahol éppen túlságosan lecsökken a szabad hidrogén mennyisége a térben, így ez tehát lényegében egy a galaxis korát kijelző óra. Ezen a sugáron belül már csak annyi történik, hogy a nagy csillagok leélik (már leélték legalább százmillió éve) röpke életüket, feketelyukakká alakulnak (amelyek szintén anyagcsapdák, tehát erősítik az öregedési folyamatot), és maradnak a régről megmaradt kicsi, tartós, takarékon égő csillagok, melyeket így százmillió évnél idősebb csillagokként megfigyelhetünk.

Persze ebben sok a feltételezés és az ismeretlen adat, de ez a folyamat legalább pontosan a megfigyelésekhez vezet.

Elvben a 8.000 fényéves sugár tehát lassan növekszik. Most azt már nem tudnám megtippelni, hogy lineárisan-e vagy logaritmikusan. Talán az utóbbi, mivel ahogy ritkul kifelé a galaxis, úgy lassul a hidrogénlekötés sebessége is, ergo ennek a folyamatnak is lassulnia kell, mire eléri a galaxis szélét, és onnantól a galaxisunk egészében fog leállni a csillagképződés.

A nehezebb elemek tehát bolygókat alkotnak, melyek végül vagy egy neutroncsillag körül konzerválódnak, vagy feketelyukak nyelik el őket. Ez alapján az univerzumban voltaképpen hidrogén—>feketelyuk konverzió zajlik, amely folyamat bizonyos anyagmennyiség esetében megreked a meddő, neutroncsillagok köré csoportosuló bolygórendszerek állapotában, ennek a folyamatnak a megnyilvánulása a galaxisok elöregedése, és eszerint a galaxisok elöregedésének megnyilvánulása az, hogy a középponttól kifelé haladva leáll a csillagképződés.

Hadd menjek tovább néhány másodlagos kozmológiai következtetéssel:

Azzal, hogy az univerzumban minél távolabbra nézünk térben, annál távolabbra nézünk időben is, emiatt csak egy kúp alakú tartományt figyelhetünk meg az univerzum téridejéből, ahol a kúp csúcsára eső szint (korong; az univerzum jelene) valószínűleg elöregedő és elhalványuló galaxisok milliárdjait tartalmazza, tehát sokkal sötétebb, mint amilyennek látjuk. Csak néhány és egyre kevesebb a mi galaxisunkkal egykorú, és még kevesebb a mi galaxisunknál fiatalabb galaxis ragyog benne. Kivéve, ha valahonnan szabad, csillagképződésben részt venni képes hidrogénutánpótlás érkezik.

universe-event-cone.jpg

Az univerzum egy adott megfigyelőpontra képzett eseménykúpja

Mivel az a merész elméletem, hogy a sötétanyag(nak az a része, ami nem feketelyuk és egyéb más normál, csak épp sikertelenül észlelt normál anyag) valójában olyan neutronfelhő, melynek neutronjai még nem bomlottak hidrogénné, úgy ebben az esetben a hidrogénutánpótlás elvben folyamatosan adott is lehet, ahogyan ezek a neutrontartalékok folyamatosan alakulnak hidrogénatomokká (vagy azok későbbi alapjául szolgáló hidrogénné és elektronná) a csillagközi térben, ez pedig elodázza az univerzum elsötétedését az eseménykúp csúcsának szintjén. Persze hiányoznak számomra olyan adatok, amelyekkel ezt cáfolni vagy megerősíteni lehetne… 

A bejegyzés trackback címe:

http://reditio.blog.hu/api/trackback/id/tr111656654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kilenctizenegy 2017.02.24. 02:32:31

Figyelemre méltó elmélet. Tehát eszerint a világegyetem története lineáris, ahol a hidrogén-teli állapottól tartunk a fekete lyukakba tömörül anyagig, ahol vége a dalnak.

Howard L. Braden 2017.02.28. 15:14:18

@kilenctizenegy: Csak annyi állítható erről, hogy a fenti elméletnek az a jóslata, amit a megfigyelések mutatnak.