Régre nyúlik vissza a nézetkülönbség: romantizáljuk-e a karácsonyi ünnepeket, vagy maradjunk tárgyilagosak. A romantizálás hívei az ünnepek varázslatosságát tartják fontosnak, és torkon harapják azt, aki a beleegyezésük nélkül felborítja az illúziót, azok pedig, akik nem akarnak hazudni a gyereknek, az előbbiek szerint kevésbé gazdag karácsonyt nyújtanak a gyermekeik számára.

Beszéljünk egy kicsit arról, hogy hogyan lehet megoldani, hogy a kecske is megmaradjon, és a káposzta is jóllakjon.

A gyermek számára nagyon fontos a varázslatos ünnepek élménye, jelentős felnőttkori érzelmi ellenállóképesség tud alapulni erre, melyen stabil személyiség épülhet, tehát ez értékes a személyiségfejlődés szempontjából, ellenben azzal, ha egy tévképzet lepleződik le, melyet így a gyermek egyéni mértékben ugyan, de lelki traumaként él meg. De ugyanilyen fontos a tárgyilagosság kognitív készsége, azért, hogy mert az érett, kiforrott személyiségű felnőtt gondolkodása alapvetően tárgyilagos.

Van azonban egy középút

… egy egészséges harmadik lehetőség, ami kedvez kecskének, káposztának: a játék. A gyermek a játék keretében úgy tud megélni fantáziákat, hogy nincs megtévesztve, így megmarad a varázslatosság élménye és izgalma, de nem telepítünk aknát a személyiségfejlődésébe.

Játsszuk azt, hogy

• eljön a Mikulás, lemászik a kéményen (amink mondjuk nincs, de játékból most van), és ajándékokat hoz. (Esetleg Apu játssza a Mikulást. Virgácsot nem hoz, mert nem bélyegezzük meg a gyereket azzal, hogy rossz, mivel a rossz gyerek így vagy úgy, de nem tehet majd mást, mint hogy rossz lesz, de ez most mellékszál.)
• eljön a kis Jézuska, és ajándékokat hoz…

…és itt járt a kis Jézuska / a Mikulás, és meghozta az ajándékokat…

Így a játékba csomagolva megmarad a varázslat és meghittség, miközben nem vezetjük félre a gyermeket, és nem építünk ki egy olyan tévképzetet, melynek biztonságáról nem állhat hatalmunkban gondoskodni.