Elon Musk, a Tesla, a SpaceX, a Paypal atyja szerint 10 jel is utal arra, hogy szimulált világban élünk. A részletek a hivatkozás mögött található cikkben vannak összeszedve, de a cáfolat előtt külön kiemelném az egyik gondolatot:
Ha nem nyitjuk ki a szekrény ajtaját, akkor is benne vannak a ruhák? Mi van, ha addig a pillanatig nem is létezik benne semmi, míg ki nem nyitjuk?
De igen, létezik.
Ez pontosan ugyanaz a kérdés, mint hogy létezik-e a Nap, ha nem nézünk rá, létezik-e a Galaxis vagy a 13 milliárd fényévre található kvazár, ha nem észleljük, létezett-e, amíg nem figyelte meg valaki. Igen, mert van gravitációja, van fénye. Ahhoz, hogy legyen gravitációja, fénye, léteztetni kell még egy szimulált világban is, máskülönben előbb-utóbb rájövünk, hogy csak egy festmény a világprojekciónk belső felszínén.
Mi kell ahhoz, hogy szimulált lehessen az univerzumunk?
- Ha nem egy külső, valóságos univerzum törvényei szerint működik, akkor egy alternatív, de működőképes kozmológiai rendszer szerint kell működtetni. Tegyük fel, hogy a nagyon fejlett szimulátor-civilizáció ennyire fejlett.
- Az univerzumot a keletkezésétől számítva kell modelleznünk, méghozzá ennek a szimulációnak ki kell terjednie az univerzum egészére a szub-szub-szubatomi szinttől a metagalaxisok és lényegében az Univerzum egész szingularitásának szintjéig. A gond csak az, hogy ezt a fénysebességű késés miatt min. négydimenzióban kell folytatni, de mivel az elemi részecskéket jelenleg 11 dimenzióban szokás leírni, ez így tehát minimum 12 dimenzió, és ehhez az univerzum minden egyes a Planck-időnek megfelelő pillanatában meglévő állapotát le kell tárolni (ez a 12. dimenzió a 11 után), hogy a fénysebességű késés következtében a különböző állapotokkal számolhassunk (pl. a Földet a Nap nem onnan vonza, ahol valójában van, hanem ahol 8 perce volt. A Galaxis középpontja a Nap-ot és a Földet is nem abban az állapotában vonza, amilyen állapotban/elrendeződésben most van, hanem amilyenben kb. 40 ezer éve volt.
Tehát mégegyszer: az egész univerzumot kell modellezni sok dimenzióban, a teljes létező kozmológiai egyenletekkel (melyek tehát még számunkra is a megismerés eseményhorizontján túl léteznek), és ráadásul minden milliomod-milliomod-milliomod-milliomod-milliomod-milliomod… másodpercét le kell menteniük, hogy a fénysebességű késés kezelhető legyen. Ez tehát a 14 milliárd éves időtartamban kicsit több mint 8 és még 60 nulla. Darab. Mentés. A teljes Univerzumra. - Ha csalnak, akkor nem modellezik az univerzumot, hanem a saját univerzumukat közvetítik a szimuláció keretei közé mint megfigyelhető világegyetemet, ekkor viszont csak az egész Naprendszert kell modellezniük annak teljes geológiájával (planetológiájával), biológiájával, biokémiájával egészen a szub-szub-szubatomi szintig, hiszen ha a szubatomi szintet nem modelleznék a közvetlenül befolyásolható világunkat, a magfizikánkkal rájönnénk a turpisságra. Hiszen a roverjeink beletúrnak a marsi homokba, a napszondáink a Napot vizsgálják, a Vénuszba belemerül egy másik szonda, szóval jelen vagyunk, észlelünk a Naprendszerben. Mindehhez nekik is rendelkezniük kell ezekkel az adatokkal, vagy szimulálniuk, mindkettő irreális.
Ahhoz, hogy kiküszöböljük a teljes környezeti szimulációt, és így optimalizáljuk az erőforrásigényt, sablonokból kell dolgoznunk (template-ek). Hogy a még fel nem fedezett békafajt ne kelljen előre lemodelleznünk, akkor kell sablonból elővegyük a megjelenését, a biológiáját és az előfordulásait, amikor az első észlelés megtörténik. Viszont a sablonok jellegükből adódóan "sablonosak", aminek a rendszere felderíthető, mivel egyszerűsítést jelent a teljes szimuláció helyett. Ugyanígy a felfedezett fajok egyedeit ezután vagy el kell kezdenünk részletesen, mikrobiológiai szinten modellezni, mivel a szimulált intelligenciák képesek ennek a szintnek a megfigyelésére, így felfedezhetik a sablonok mögötti egyszerűsítő, sablonosító rendszert.
Akárhogy is, a szimulációnak vannak korlátai, melynek a feszegetésével lebuktatható a szimuláció. Pl. a magfizika. Minél mélyebbre nézünk az atomfizikai kutatások során, annál inkább következetlenséget kell találnunk, mert a szimuláció határait feszegetjük, és valahol egyszercsak meg kell buknia a szimulációnak, mondhatni valahol kismajmokat kell látnunk mondjuk kvarkok helyett. Nyilvánvalóan egyetlen dolog képes szimulálni egy univerzumot: maga az Univerzum, és csak önmagát képes szimulálni, és csak az önazonosságában.
A dolognak az a gyakorlati jelentősége, hogy ha szimulált világban élünk, akkor nyilván következményekkel jár, hogyha rájövünk a turpisságra. Az a szimulált karakter, aki rájön, valószínűleg megkongat egy vészharangot, amikoris hirtelen deaktiválják, ez nyilvánvaló. Akkor aztán viszlát hamburger. Mivel ha az egész emberiség (annak nagy része) előtt tárul fel a kiábrándító igazság, úgy akkor sejthetjük, hogy mi következik.
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a Facebook-oldalamra!
