Illusztráció – NASA Goddard Space Flight Centre
Milyen lenne az élet a Holdon vagy a Marson, hogyan festene az élettér? Hogyan lehetne a Marsot terraformálni, és milyen veszélyek leselkednek majd a Földön kívüli emberi kolóniákra? Ez mind nagyon távoli még, de a tudományos-fantasztikum szintjén eljátszhatunk a gondolattal.
A Hold
Először is le kell szögezni: az üvegkupolás látványtervek és minden olyan koncepció, amelyben épületek sorakoznak felszínen, teljesen értelmetlenek.
A sugárzás és a mikrometeorok miatt az ezeknek való kitettséget évekre, évtizedekre kitolni teljes meggondolatlanság, a józan ész és a valószínűségszámítás kudarca.
Szerencsére vannak átgondoltabb koncepciók is. Az egyik ezek közül robotok által 3D-nyomtatott bázismodulokról beszél, melyeket lényegében holdi "talajjal" borítanának be, sugárzásvédelem céljából.
ESA/Foster + Partners
Az első fázisban akár mindkét koncepció még kulcsszerepet kaphat, hiszen ha csak marginálisan használjuk őket, nem játszunk oroszrulettet a telepesek életével.
A felszíni modulok kiegészítő szerepe annak köszönhető, hogy nemrég több kilométeres barlangokat fedeztek fel a Hold felszíne alatt.
Fotó: NASA/GSFC/Arizona State University
Az első robotok, majd technikusok ezért először talán ilyen barlangokat tárnak majd fel, és egy elég stabil példányba zsilipkaput, zsilipliftet építenek. Ezután a már időközben odaküldött sűrítettlevegő-szállítmány segítségével belélegezhető légkörrel töltik meg a barlangot.
És létrejön egy több köbkilométeres, később már ruhában is használható, lég- és hőszigetelt, sugárzásvédelemmel és meteorvédelemmel is ellátott környezet.
- A robotok a holdi talajból épületeket nyomtatnak.
- Kezdetben kis holdi atomreaktor működteti a Nap-lámpákat, amelyek a fotoszintézishez szükséges hullámhosszokon világítanak, a reaktorról később fokozatosan átállnak napenergiára, ahogy kiépülnek a napelem-parkok.
- A (remélhetőleg a marsi talajhoz hasonlóan szintén termékennyé tehető) holdi talajban növénytermesztés indul meg, melyet a telepesek a saját székletükkel trágyáznak,
- a Földről pedig folyamatosan érkeznek a holdi telepesgárda tagjai, akiknek a feladata élhetővé és önfenntartóvá tenni a barlangi környezetet.
- Fehérjeminták és tápoldat-koncentrátumok is érkeznek a Földről, amelyekből az élelmezési laboratóriumok húsokat tenyésztenek ki. Ha e tenyésztéshez minden alapanyag adott a Holdon is, már megoldottá is válik a telepesek élelmezése, szükségtelenné válnak a rendkívül drága ellátmányok.
- Lelki szemeimmel látom, ahogy bevilágítják ezt a gigászi barlangot,
- erdők és zöldségeskertek nőnek a kaptárépületek (helyi, körpanorámás társasházak) között, amelyek farostokká alakítják a kilélegzett szén-dioxidot, és oxigént állítanak elő,
- az emberek pedig szabadon, szkafander nélkül járnak ebben a felszín alatti, szabályozott klímájú környezetben.
Aminek az egész létezésében persze sokan kételkedni fognak a Földön, ahogy a holdraszállásban is még mindig kételkednek néhányan, köszönhetően azoknak az álhírportáloknak, amelyek valótlan információkat adnak tudósok szájába, hogy aztán néhányan azt higgyék, a tudósok hazudnak.
FRISSÍTÉS: A holdporról kiderült, hogy halálos a belélegzése, a szabadtéri holdi barlangi életről tehát biztosan lemondhatunk, hacsak nem fog hatékony megoldást jelenteni az EDS, egy elektrosztatikus pajzs.
Aztán megszületik az első holdi gyermek. Az első fogantatás után talán nem lehet majd visszafuvarozni az űrhajós hölgyet a Földre. Talán bevállalja a kockázatokat, ami hát etikailag vitatható ugyan – kitenni egy magzatot annak, hogy a Holdon szülessen meg –, de nincs mese, egyszer valamikor meg kell történnie, máskülönben egészen addig nem érdemes földönkívüli kolonizálásban gondolkodnunk, amíg nem tudunk mesterséges gravitációt előállítani, márpedig senkinek még csak halvány lila dunsztja sincs arról, hogy azt hogyan lehetne (eltekintve űrállomások/űrhajók lakógyűrűinek beforgatásától)…
Talán soha nem leszünk képesek gravitációt mesterségesen gerjeszteni. Lehetséges, hogy a fizika nem nyújt erre lehetőséget. (Ha semmi sem árnyékolja le a gravitációt, akkor ugyan mi tudhatná felerősíteni?)
A holdi magzatok
Felmerülnek tehát kérdőjelek:
- Hogyan hat vajon a földi gravitáció egyhatoda a magzat fejlődésére?
- Degenerált lesz az első holdi gyermek? Rendesen kifejlődik a gerince?
- És ő már nem fog tudni akkorákat ugrani, mint a Földről érkezett szülei? Hiszen az izomzata nem a földi gravitációban fog kifejlődni? Ha netán ellátogatna a Földre, összerogyna, esetleg szívproblémái adódnának?
- És hogyan fejlődik az agya?
Nem tudjuk, még sohasem próbáltuk, és ha a csökkent gravitáció komoly gondokat okoz, akár csak az egyik téren ezek közül, az olyan komoly akadályt jelent a Naprendszer benépesítésében, ami komolyan visszavetheti a fejlődésnek ezt a vonalát.
Nem beszélve arról, hogy vajon a holdi telepesek és a majdani lakosok fiziológiájára hogyan hat a holdi gravitáció. Súlytalanságban csontritkulás lép fel, és károsodik a szemfenék már egy év után is. A holdi lakosok izmai és csontozata talán elvékonyodik, és földi szemmel anorexiásnak, alultápláltnak fognak tűnni? Ezzel elveszítik a földi fizikumuk előnyeit? Vajon stabil marad a biokémiájuk, vagy egy holdi lakos hosszútávon halálra lesz majd ítélve pusztán azért, mert a Holdon él?
A Mars
Ugyanezek a kérdések felvetülnek a Mars esetében is, a Mars gravitációja a holdinak csupán a duplája. (38% földi)
Ráadásul a Holdon találtakéhoz hasonló hatalmas marsi barlangokról nem tudunk, ez pedig megnehezíti a marsi kolóniák létesítését. Az ellátásuk is sokkal nehezebb, mert nem 380 ezer kilométerre, hanem 75–390 millió kilométerre van tőlünk. A sugárzásvédelmet a felszínen kell megoldani, a marsi légkör pedig alig jobb a holdinál, a sűrűsége csupán a földi 1%-a. Amikor a Hold barlangkolóniáján már régen kiskabátban mászkálnak a telepesek, a Marson még mindig kis felszíni kalyibákat kell használni, szkafanderbe bújni, és legfeljebb a lakómodul vízfala védi a marsi telepeseket a sugárzástól.
De hogyan változtatnának ezen?
Az én ötletem az volt, hogy a Mars két sarkára a felszín alá egy-egy kellő teljesítményű elektromágneses generátort kell építeni, ami mágneses pajzsot, magnetoszférát generál a Mars köré, de mire elkészültem volna ezzel az írással, egy NASA-tudós egy űrbéli rendszert gondolt ki.
Eszerint egy nagyon erős mágnest helyeznének az ún. L1 Lagrange-pontra, a Nap és a Mars közti egyensúlyi pontra, ahol két égitest gravitációja éppen kioltja egymást. Így a fenti illusztráción láthatóan egy kvázi mágneses árnyékot vetne a Marsra (ha nem is ilyen szép egyeneset). Az ötlet zseniális, és bár voltak aggályaim, végül egyik sem állta meg a helyét már azelőtt sem, hogy leírtam volna őket.
Ha a magnetoszféra megoldott, akkor a marsi fagyott szén-dioxid– és vízkészletek felolvadásával (ez szintén a Jim Green koncepciójának a része) már legalább a légköri nyomást lehetne növelni (csak aztán túl ne lőjük a marsi üvegházhatást – jegyzem meg halkan). Persze jól kell a dolgot időzíteni, mert a víz könnyen elforr egy túl alacsony légköri nyomáson, és akkor nem kaptunk vizet, csak oxigént és hidrogént, ahol a hidrogént talán még a teljesen hatékony mágneses pajzs ellenére is elszökik a légkörből.
De itt még nem áll meg a történet, nem fogynak a kihívások. Sőt…
Szocializáció és identitás
Tételezzük fel, hogy minden fenti aggályra kielégítő válaszokat találunk, és így megoldottuk a biztonságos kolonizálást, illetve hogy végül nem bizonyul végzetesnek a holdi/marsi magzatok testi fejlődése szempontjából a csökkent gravitáció.
Hogyan fogjuk menedzselni azt, hogy a kolóniák új generációinak szellemi képzését? Már eleve az első felnőttek, a későbbi szülők is emberfeletti kihívással szembesülnek: elszakadni a földi környezettől; örökre. Hogyan várhatjuk el tőlük azt, hogy kellő oktatást és megfelelő emberi identitást nyújthassanak a gyerekeiknek? (Vagy legalább hogyan biztosíthatjuk, hogy ezt a kihívást teljesíteni tudják?)
Legyen ez egy másik írás témája. Itt lesz a linkje.
