Reditio

Howard L. Braden író blogja

Ellenséges földönkívüliek? – kontra Stephen Hawking
2016. november 05. írta: Howard L. Braden

Ellenséges földönkívüliek? – kontra Stephen Hawking

huktzitxzojen9b5nvoi.jpg

A könyvemben Robert Lance professzor karaktere úgy van aposztrofálva, hogy ellentmondott Stephen Hawkingnak, eltérő kozmológiai elméleteket képvisel. Ez természetesen csupán a karakter pozicionálása, hogy létrejöjjön a történetben egy emberien lázadó, kedvesen arrogáns tudós személyiségtípusa, aki persze az emberi esendőségében botlik el, hogy aztán egy emelkedett gondolkodásmód metaforája felkarolja.

Ennek szellemében – életre keltve Lance professzort – most hadd mondjak én is ellent Stephen Hawkingnak, aki többek között az alábbi cikkben olvashatóan aggódik ellenséges földönkívüliek miatt, és amiatt is, hogy az emberiség rádiótartományban árasztja magából a létezésének a jeleit. (Lásd még: a Csatahajó című film.) 

Hawking szerint az első találkozás az idegenekkel olyan lenne, mint Kolombusz találkozása az amerikai őslakókkal. Azt is...

Közzétette: Origo Tudomány – 2016. november 5.

Térugrás?!

Hawking professzor tehát ha kimondatlanul is, de úgy gondolja, hogy a térugrás kivitelezhető. Vagy hogy valóban léteznek féregjáratok, és lehetséges a biztonságos átjutás is rajtuk.

Csak mert ahhoz, hogy valamiféle – ismeretelméletileg teljesen légbőlkapottan feltételezett – ellenséges földönkívüliek veszélyt jelenthessenek ránk, ide kell tudniuk jönni. Ja, flottás volumenben! Egy tudományos-fantasztikus regényben készpénznek vehető, hogy földönkívüliek ideutaznak (ellenséges szándékkal vagy barátsággal), de a valóságban, különösen egy olyan, neves elméleti fizikus részéről, mint Hawking, nem elegendő csupán a történetírói kreativitás.

A csillagközi űrutazás ugyanis kivitelezhetetlen a rakétatechnológiával, bármilyen szuper rakétát is építünk. A történetírói kreativitás (pl. Gene Roddenbery, Star Trek) pontosan ezért jutott a térugróhajtóművek vagy hiperhajtóművek vagy szubtérihajtóművek stb. ötletére, miután persze komolytalannak érezte a tudományos-fantasztikus történetírói kreativitás előző generációjának produktumát: a hibernációs űrutazást (aminél a legénység a hosszú, akár évtizedes vagy évszázados utazási időt kvázi lefagyasztva, sztázisban, leállított/lelassított életfolyamatokkal vészeli át).

Először is táblázzuk ki a zsákutcákat

Mi is a probléma a téri űrutazással, tehát a rakétahajtóművekkel, vagy akár a WARP-hajtóművel… 

  • Minél gyorsabban haladunk, annál nehezebb továbbgyorsulni. Tehát az alacsony sebesség = hosszú utazás be van betonozva ebbe a technológiába.
  • Valószínűség: ha egy ütközés megtörténhet, annak bekövetkezése egy eléggé hosszan tartó út során eléggé valószínűvé is válik. 
  • Márpedig az ütközési energia a sebesség négyzetével arányos, tehát minél gyorsabban halad az űrhajónk, négyzetesen annál nagyobb veszélyben van rajta a tegyük-fel hibernált legénység (ez jelenik meg pl. az Utazók című filmben is, na meg egy ultraszuperbrutál energiapajzs, ami szintén kizárólag a scifiben létezik). A téri űrutazás ezért egy oroszrulett, egy támadóflotta pedig így lényegében már az indulás pillanatában lemond és el is köszön néhány hajójától és azok legénységétől úgy, hogy a legénység egyetlen tagja sem tudja előre, ki nem fog megérkezni.
  • Na és mennyi az annyi? Még az 50 ezer km/órás sebességgel száguldó New Horizons űrszonda is, ami a Pluto törpebolygó 2370 km-es átmérőjének megfelelő távolságot 170 másodperc, azaz szűk 3 perc alatt szelte át, 93 ezer év múlva érné el az Alfa Centauri rendszerét, ami a legközelebbi csillagrendszer mindössze bő 4 fényévnyire. 93 ezer év alatt pedig elég nagy valószínűséggel ütközik egy porszemmel, ami ekkora sebességnél komoly károkat okozna.
  • Ahhoz, hogy gyakorlati értelme is legyen tehát az űrutazásnak, a New Horizons sebességének a tízezerszeresére kellene gyorsítani az űrhajónkat, ami százmilliószorosára növelné egy esetleges ütközés erejét. (Ekkor haladnánk körülbelül a fénysebesség felével, ahol még nem lenne számottevő az utazók számára az időlassulás, mindössze 14%-kal telne kevesebb időbe számukra az út, mint amennyi idő a külvilágban telik el közben, de legalább így csak bő 7 évet kellene várnia a legénységnek, hibernálva vagy ébrenlétben.) Ezeket a becsapódási energiákat csak a történetírók fantáziájában küszöböli ki egy energiapajzs, a valóságban viszont nincs az az erőtér, ami ilyen erejű beérkező részecskét eltéríthetne (vagyis van: csillagok generálnak ilyet, tehát; nem életszerű, hogy ennek a sűrített változatának gerjesztésére egy apró űrhajó valamilyen apró generátora képes legyen), pláne nem olyan formában, hogy egy a filmekből megszokott színes fényhatás keretében le is pattintsa magáról.
Energiapajzs

  • Ráadásul az elvei alapján a WARP-hajtómű sem más, csak ügyesebben gyorsítja az űrhajót; egy a WARP-hajtóművel haladó űrhajó ugyanúgy az ismert térben, tehát csillagközi részecskék világában haladna. (És nem haladna. Meggyőződésem, hogy a WARP-hajtómű elméleti leírásában szereplő térbuborék az elhibázott karakterisztikája miatt egyetlen dologra jó: atomjaira robbantani az űrhajót a bekapcsolás pillanatában. Ugyanis különböző, de nagyon-nagyon eltérő sebességgel mozdítja el a térben az űrhajó egyes részeit, szétszakítva a járművet. Persze ezt egy másfajta karakterisztikával esetleg ki lehet küszöbölni, szóval végülis ez részletkérdés.)

Tehát azt gondolni, hogy téri űrutazással, egy a newtoni fizika alapján működő hajtómű-technológiával bárki is arra adná a fejét, hogy akár a szomszédos csillagig is ellátogasson, nemhogy ezt még flottás méretben és rossz szándékkal is tegye, olyannyira nonszensz, hogy valójában még a scifi-filmekben is erősen el kellene vonatkoztatnunk tőle ahhoz, hogy komolyan tudjunk venni egy ezen alapuló történetet.

És akkor csak egy négyfényéves távolságban gondolkodtunk, a galaxisunk pedig százezer fényév átmérőjű, vélhetően van benne kétszáz milliárd csillag, tehát elenyésző a valószínűsége annak, hogy értelmes, nagyon fejlett technológiájú, de erkölcsileg még nálunk (a mi átlagunknál) is visszamaradottabb civilizáció létezik a közelünkben. Fiktív párhuzamos univerzumokba, párhuzamos térrétegekbe vagy gondoljuk el bárhogy is ezt a lehetőséget, pedig nem küldünk rádiójeleket.

De rendben, tekintsünk el ettől, és mondjuk azt, hogy a földönkívüliek csak egy tömegpusztító-fegyvert küldenek. Miért tennék?! Észlelnek néhány rádiójelet a Földről, és kész, egy civilizáció puszta létét detektálták csupán, semmi többet nem tudnak rólunk. Nem olyan egyszerű ám dekódolni a műholdjaink digitális jeleit, különösen nem akkor, ha az összes műhold jelét egyszerre vesszük – tehát legfeljebb csak annyit tudnak megállapítani, hogy a fogott rádiójel mesterséges eredetű. Ekkor mozgósítják a teljes társadalmuk annak teljes gazdaságára kiterjedő iparát (amilyen ma az űrkutatás; a gazdasági gyökérzete millió fős szélességű, és több kontinensre is kiterjed), hogy elküldjenek egy vagy több pusztító töltetet, ami évtizedekig fog utazni, tehát majd az unokáik esetleg értesülnek a megérkezésükről? Pusztán azért, hogy elpusztítson egy jelforrást? Ez pont olyan szellemi-etikai szintnek felel meg, mint amilyen egy adattörlő vírus leprogramozása.

Egy vírus is pontosan ilyen: egyszer legyártom, útjára engedem, de nem tudom, kit fog megkárosítani, csak azt tudom, hogy valószínűleg sokakat, és nem érdekel, hogy műalkotások vesznek-e el miatta, bevételi forrását veszti-e el valaki, családok mennek-e tönkre. Tehát azt feltételezzük, hogy egy egész társadalom (annak megválasztott vezetése, vagy ami még nonszenszebb: diktatorikus vezetése), mely képessé vált ilyen űrtechnológia kifejlesztésére és az önmaga elpusztítása nélküli használatára, ezen az erkölcsi és percepciós szinten leledzik?

Na de professzor úr!

Konklúziók

Ahhoz, hogy értelmes idő alatt és kellő biztonsággal, vagyis értelmes, érdemi kivitelben megvalósíthatóvá váljon a csillagközi űrutazás, nem gondolkodhatunk téri űrhajózásban. Az alternatíva a ma még fiktív féregjáratok alkalmazása, illetve a térugrás ma még szintén fiktív technológiájának alkalmazása.

Ezzel csak az a probléma, hogy a féregjáratokhoz is és a térugráshoz is egy manipulálható szerkezettel bíró téridőre van szükség. A féregjáratok ugyanis csak egy téridőszerkezetben képesek létezni, ahogy az almában kifejlődő lárva, a "kukac" sem tud alma nélkül járatot rágni magának, a féregjárat koncepciója maga tehát magában hordozza a szerkezetet is, melyben létezik. Erre pusztán abból is következtethetünk, hogy ugyan mi is tartaná a féregjárat két végét a tér egy-egy pontján! Miközben körülötte a csillagok, csillaghalmazok, galaxisok iszonyatos sebességgel száguldanak. Na de mihez képest száguldanak, hogyan állhatna hozzájuk képest egy féregjárat szája, amennyiben a téridőben nincsen abszolút viszonyítási pont (tehát szerkezettel bíró téridő sem létezik, mivel az már viszonyítási pontot is jelentene). Vagy miért mozogna egy féregjárat szája pl. a Naprendszerrel együtt, hogy ott kijutva "egyszerűen" idejuthasson egy űrhajó?

Ha mégis feltételezünk ilyen szövetszerű, tehát szerkezeti sajátosságokkal bíró téridőt, akkor viszont ennek kozmológiai, asztrofizikai következményei vannak: létezik viszonyítási pont a téridőben, amihez képest minden elmozdulás zajlik.

Tehát Professzor Úr, vagy tartunk a földönkívüliek támadásától, és ez esetben van álló viszonyítási pont a térben (a téridő maga egy viszonyítási pont), a térugrás ezért elvben lehetséges, vagy nem gondolunk el ilyen álló viszonyítási pontot (álló téridőt, melyhez képest az égitestek abszolút sebességgel elmozdulnak, és ma a kozmológia nem gondol), de akkor nem is tartunk attól, hogy földönkívüliek idelátogathatnak. 

Ha tetszett az írás, iratkozz fel a Facebook-oldalamra, és kapcsold be az Értesítést a bejegyzésekre is, hogy értesülhess a további blogbejegyzéseimről, könyvmegjelenésről! Visszamenőlegesen is érdemes lapozgatnod a blogon, vannak érdekes témák.

A bejegyzés trackback címe:

https://reditio.blog.hu/api/trackback/id/tr1211932067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása